Ahogy odakint egyre zordabbá válik az időjárás, a madaraknak egyre nehezebb eleséget találni a természetben. Ráadásul a hideg idő miatt több energiára van szükségük ahhoz, hogy melegen tartsák a testüket és túléljenek.
A téli hónapokban a talajt és a növényeket gyakran hó borítja, ami nagymértékben megnehezíti a madarak számára, hogy bogyókat, magokat, rovarokat találjanak. Ilyenkor eleve kevesebb a rovar és a növények is kevesebb táplálékot kínálnak, a nappalok pedig rövidebbek, ami azt jelenti, hogy szárnyas barátainknak sokkal kevesebb idejük van táplálékot találni.
Sokat segíthetünk nekik azzal, ha a Kert és Otthonbolt öntöttvas madáeretetőinek egyikében kihelyezünk nekik madáreleséget. Ezzel kapcsolatban azonban van néhány fontos dolog, amivel mindenképpen tisztában kell lennünk, ha jól akarjuk csinálni a madáretetést.
Mai írásunkban arról lesz szó, hogyan segíthetünk nekik a túlélésben.
Mik az alapvető tudnivalók?
A madarak etetését októbertől márciusig érdemes csinálni, ugyanis ez az az időszak, ami a legnagyobb kihívást okozza számukra. Mivel manapság az évszakok eltolódása figyelhető meg, aminek következtében a tél is elnyúlik, adott esetben az etetésre egészen áprilisig-májusig szükség lehet.
Nagyon fontos, hogy ha elkezdjük az etetésüket, akkor azt folyamatosan csináljuk, ügyelve arra, hogy mindig legyen élelem az etetőjükben. Ez esetben ugyanis a madarak megszokják a biztos táplálékforrást és mindig visszatérnek. Ha időközben abbahagyjuk az élelem kihelyezését vagy elfeledkezünk róla, akkor kevés esélyük marad a túlélésre.
Annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg, jó megoldás lehet beállítani értesítést a telefonunkon, ami minden nap azonos időben értesít minket. Így garantáltan nem fogjuk elfelejteni az etető feltöltését.
Milyen a megfelelő madáreledel?
A madarak számára a megfelelő eledel zsírban gazdag, mert fontos, hogy kellő mennyiségű energiával szolgáljon számukra. Ideálisak a különböző olajos magvak, például a napraforgómag, tökmag, dió, mogyoró vagy a lenmag. Válasszunk puhábbakat és figyeljünk oda, hogy ne legyenek avasak.
Ezenkívül adhatunk nekik faggyúgolyót is, amit állati zsiradékból, illetve olajos magvakból készítenek.
Mi az, amit ne adjunk a madaraknak?
Semmiképp ne adjunk olyan eleséget, ami sót tartalmaz, például szalonnát, ami ráadásul túlságosan zsíros is, és sok esetben füstölve is van, ami miatt nem ideális a madarak számára.
A kenyérféléknek és a pékáruknak sincs keresnivalója a madáretetőben, ugyanis nincs tápértékük, könnyen megpenészednek, ráadásul a szárnyas barátaink nagyon nehezen tudják megemészteni őket.
Ezek tehát azok a tudnivalók, amikről nem szabad megfeledkeznünk, ha úgy döntünk, hogy elkezdjük etetni a madarakat. Nagyon fontos, hogy ez egy tudatos, jól átgondolt döntés legyen, és ha egyszer már elkezdjük, akkor ne hagyjuk abba, amíg be nem köszönt az igazán jó idő.
Ha még nem szereztük be a madáretetéshez szükséges kellékeket, akkor a Kert és Otthonbolt webshopjában ezt könnyen megtehetjük.