A „megszakítás nélküli munkanap” sokáig a hatékonyság szinonimája volt. Egyben maradó figyelem, elmélyült gondolkodás, valódi haladás. A modern munkanap viszont ritkán ilyen. Értesítések, egyeztetések, rövid kérdések szabdalják fel az időt.
A tudomány az elmúlt húsz évben meglepően sokat foglalkozott azzal, hogyan reagál erre az agy. Az eredmények árnyaltabbak annál, mint hogy a megszakítás jó vagy rossz.
Az agy figyelme nem folyamatos üzemre van tervezve
A figyelem működését vizsgáló idegtudományi kutatások szerint az agy nem képes tartósan azonos intenzitással fókuszálni. A University of Illinois figyelemkutató csoportja már a 2010-es évek elején kimutatta, hogy a tartós figyelem természetes módon kifárad, még akkor is, ha a feladat érdekes. A kutatók szerint a figyelmi rendszer időről időre „elenged”, hogy elkerülje a túlterhelést.
Mennyi ideig tart az érdemi fókusz?
A kognitív pszichológiában gyakran hivatkozott mérések szerint az intenzív koncentráció hatékony szakaszai általában 30 és 90 perc közé esnek. Az MIT és a Carnegie Mellon Egyetem munkapszichológiai vizsgálatai arra jutottak, hogy ez az időtartam feladattípustól és egyéni adottságoktól függően változik, de a teljes munkanapon át tartó fókusz kivételes állapot.
Ezekben a vizsgálatokban a teljesítmény nem hirtelen esik vissza. Inkább fokozatosan romlik, miközben a dolgozó szubjektíven még „jól haladónak” érzi magát.
A megszakítások hatását vizsgáló kutatások egyik fontos tanulsága, hogy az agy nem minden megszakítást kezel azonos módon. A University of California, Irvine kutatócsoportja – Gloria Mark vezetésével – éveken át elemezte irodai munkavállalók munkaritmusát.
Megállapításuk szerint az agy számára nem az időtartam a legnagyobb terhelés, hanem az, hogy egy megszakítás új gondolkodási keretet követel-e. Egy rövid felállás vagy semleges beszélgetés kevésbé terhelő, mint egy másik projektbe való átlépés.
A kontextusváltás ára
A „context switching” fogalmát a kognitív tudomány régóta használja. A Stanford Egyetem multitasking-kutatásai szerint minden ilyen váltás után az agynak időre van szüksége, hogy újra felépítse az adott feladat mentális modelljét.
Ez az oka annak, hogy egy rövid megbeszélés után gyakran hosszabb idő telik el, mire visszatalálunk az eredeti gondolatmenethez. A munkanap így láthatatlan szakaszokra törik, amelyeket ritkán számolunk bele a produktivitásba.
Az élmény szintjén a folyamatos munka jutalmazó. A Harvard Business School pszichológiai kutatásai szerint a haladás érzete erős dopaminválaszt vált ki, ami növeli az elégedettséget és a kontrollérzetet.
Ez az oka annak, hogy a megszakítás nélküli napok „jobbnak” tűnnek, még akkor is, ha a mért teljesítmény nem feltétlenül magasabb.
A kreativitást vizsgáló neuropszichológiai kutatások, például a University of California, Santa Barbara laborjának mérései szerint a rövid, alacsony terhelésű megszakítások segíthetik az információk újrarendezését. Sok összetett probléma megoldása nem a fókusz csúcspontján születik meg, hanem akkor, amikor az agy átmenetileg kilép a szigorú figyelmi állapotból.
Hol csúszik félre a modern munkanap?
A gond akkor jelenik meg, amikor a megszakítások nem ritmust adnak, hanem állandó készenléti állapotot hoznak létre. A folyamatos értesítések és váratlan feladatváltások hosszabb távon megemelik a stresszhormonok szintjét, amit többek között a American Psychological Association munkapszichológiai felmérései is kimutattak.
Ez az állapot kimerítő, még akkor is, ha kívülről mozgalmasnak és aktívnak látszik.
