Szinte mindenkinek van az okosórákról véleménye, a legtöbben lépésszámlálásra, értesítések megnézésére, pulzus és alvásidő követésre használják. Egy idő után sokaknál kialakul az érzés, hogy az óra tudna többet is, csak épp nem derül ki, mit. Így a kérdés jogos: tényleg egy átmeneti kütyüről van szó, vagy még csak most kezd kiderülni, mire jó igazán?
Miért nem váltak nélkülözhetetlenné?
Ennek a fők oka egyszerű: legtöbb funkciójukban, csak kiegészítő eszközök, kell hozzájuk például egy telefon, aminek az adatait tükrözik, ennek a legegyszerűbb formája az értesítések kezelése. Sokan pont ezért hagyják abba a használatukat néhány hónap után. Az első lelkesedés után a funkciók ismétlődnek, az óra jelenléte megszokottá válik, az értékérzet pedig elhalványul.
Az okosórák legerősebb oldala az, hogy testközelben vannak. Nem zsebben, nem táskában, hanem folyamatos kapcsolatban a viselőjükkel. Ez a pozíció különösen alkalmassá teszi őket olyan dolgokra, amelyek időben rövidek, de rendszeresek.
Ilyen a mozgás követése, az alvási minták megfigyelése vagy a gyors visszajelzések adása. Ezek nem látványos funkciók, mégis sokaknál észrevétlenül alakítják a napi szokásokat.
A fejlesztések egyre kevésbé a képernyőre koncentrálnak. A hangsúly az érzékelőkön, az egészségügyi adatokon és az automatizmusokon van. Vér-oxigénszint, bőrhőmérséklet, stresszindikátorok, cikluskövetés. Ezek mind arra utalnak, hogy az okosórák egyre inkább háttérben dolgozó eszközzé vállnak majd.
A cél láthatóan az, hogy az óra ne feladatokat adjon, hanem állapotokat jelezzen. Egy finom figyelmeztetés, egy rövid rezgés, egy adat, amely akkor válik fontossá, amikor eltér a megszokottól.
Lehet ebből valódi egészségügyi eszköz?
Sokan ebben érzik a legnagyobb fejlesztési lehetőséget. Az okosórák képesek hosszú időn keresztül adatokat gyűjteni, és mintázatokat felismerni. Ez különösen értékes lehet olyan területeken, ahol az egyszeri mérés keveset mond. Szívritmuszavarok korai észlelése, alvásminőség hosszabb távú követése, terheléshez kapcsolódó reakciók megfigyelése. Ezek a funkciók nem diagnózisok, mégis hasznos jelzéseket adhatnak.
De, akkor mi hiányzik?
Az egyik legnagyobb kihívás az értelmezés. Az adatok önmagukban keveset érnek. Sok felhasználó nem tud mit kezdeni a számokkal, grafikonokkal, mutatókkal. A jövő egyik kulcskérdése az, hogyan válik ez az információ érthetővé és relevánssá. A másik kérdés a fáradás. Az értesítések, célok, emlékeztetők könnyen túl sokká válhatnak.
Zsákutca vagy nem?
Az okosórák története eddig rövid. Amit most látunk, inkább kísérletezés, mint kiforrott végállapot. Sok technológia indult hasonló bizonytalansággal, mielőtt megtalálta volna a saját funkcióját.
Az óra formátuma különleges. Diszkrét, személyes, folyamatosan jelen van. Ezek olyan tulajdonságok, amelyek hosszú távon értékessé válhatnak, főleg akkor, ha a technológia megtanul kevesebbet mutatni és többet érzékelni.
Valószínűleg kevésbé fogjuk „használni” őket a szó klasszikus értelmében. Inkább együtt élünk velük. Az okosóra szerepe fokozatosan átalakulhat egy háttérben működő, állapotokat figyelő eszközzé, amely ritkán szól, de akkor fontos dolgot jelez.
