Sokan használják, mégsem tudják, hogy mire is való. Elsősorban teherhúzásra. A kutyahámot ugyanis ezzel a céllal kezdték el viselni az állatok. A technológia fejlődésével azonban egy kicsit más célt szolgál már, de még mindig inkább a szánhúzó kutyák esetében jön szóba.
Több fajtája van, hiszen létezik vakvezető kutyákra való, figyelemfelkeltő jelzéssel rögzített változat, valamint nyakörv helyett viselt verzió. De miért ezt választják a gazdik a nyakörv helyett?
A hámok fajtái
Napjainkban már egészen más célja van a hámnak, mint korábban. A bevezetőben említett funkciók közül már egyikre sincs szükség általában, maximum északon, ahol még mindig szóba jöhetnek a szánhúzó kutyák. A Falatozoo.hu állateledel webáruház kutyahámjainak elődei anno még az ókori civilizáció elterjedésével jelentek meg az állatokon. Ma viszont már nem csak hagyományos hámok léteznek.
Az igavonásra alkalmazott állatok erőkifejtését a fojtó nyakhám csökkentette. Ezt a problémát küszöbölték ki a szügyhámok, ami valószínűleg a hun terjeszkedéssel került be a római kultúrába. A harmadik hám a kumet volt, avagy az ovális vállhám, amit mindig az adott négylábúra készítettek.
Mely területeken volt fontos?
Amikor anno bevezetésre kerültek az erősebb testalkatú kutyák, akkor kezdték el a hámokat ezeken az állatokon is használni. A hadiipar és a technológia fejlődésével a harci ebek átkerültek az őrszolgálatba, majd megjelentek a vakvezetésben és a szánhúzásban is. Ekkor látták, hogy egyre nagyobb szükség van ezekre az eszközökre.
A kutyákon már jóval szélesebb körben használták, új igények jelentek meg, akkor jöttek képbe a sétáltatásra alkalmas változatok. Sokszor láthatósági mellényként is funkcionálnak: ha elvesznének a kutyusok vagy sötétben indulunk velük útnak, akkor se történjen baleset.
Két fő csoportja ismert jelenleg a hámoknak: léteznek a kumet, vagyis a nyak-váll hámok, amiket a kutyák esetében Y-hámnak nevezünk. A szügyhámok pedig breast strap hamess néven ismertek. Mindegyikből létezik bélelt és béleletlen verzió, valamint széles és keskeny változat egyaránt. Ezek alkalmasak arra, hogy pórázon vezessük az állatokat.
A kutyák napi 2-3 órán át hordják azt, így fontos, hogy anatómiailag és alapanyag szempontjából is megfeleljen az igényeknek.
Hogyan válasszuk ki a megfelelő hámot?
A széles hevederek pórázos vezetés során tompítják az erőhatásokat. A kutya egész törzsét bélelik, így kényelmes viseletet biztosítanak a számukra. Főleg az idősebb ebeknél hasznos, ha a hámveder bélelve van, ők már úgysem közelednek annyira gyorsan, mint a fiatalabb társaik.
Ahol az eb mozgása támogatást igényel, ott szintén hasznos kiegészítő lehet. A hámok kiválasztása során azonban nézni kell mind az anatómiai, mind pedig az egészségi állapotot. A kitűzött cél, hogy mire használjuk majd az állat esetében, de persze nem elvetendő szempont az állat habitusa vagy a gazdájának felkészültsége sem.